A szaloncukor őse a fondantcukor, amelyet Franciaországban már a 14. században feljegyeztek. Ennek az édességnek az útja Magyarországra a mai napig nem pontosan ismert.
Egyesek úgy vélik, hogy Andre Manion vitte a fondantcukor receptjét Németországba, és onnan került hazánkba. Mások úgy vélik, hogy török cukrászok már Magyarországon is készítettek fondant-szerű termékeket, és gyümölcsök hozzáadásával változatosabbá tették az
ízvilágot.
Az biztos, hogy fondant alapú édességeket már a 19. század eleje óta gyártanak Magyarországon. A reformkorban a polgári és arisztokrata házak fogadóhelységét francia mintára szalonoknak nevezték, és a vendégek fogadására kis tálcás cukrászsüteményeket helyeztek el ezekben a szobákban.
A karácsonyfa is a 19. században, valamikor az 1820-as években érkezett Magyarországra. Báró Podmaniczky Frigyes visszaemlékezései szerint 1825-ben az egyik nagynénje állította fel az első karácsonyfát, más források szerint Brunszvik Teréz 1828-ban. A fákat német szokás
szerint papírdíszekkel, gyümölcsökkel, dióval, süteményekkel és egyéb harapnivalókkal díszítették.
A karácsonyfát is a szalonban állították fel, ahol ezt a finomságot később díszként használták, innen ered a “szaloncukor” elnevezés.
A cukorkákat száradás után színes sztaniolpapírba csomagolták. Kezdetben a papírra különféle díszítéseket, angyalkákat ragasztottak és ezzel díszítették a karácsonyfákat, melyek szintén a szalonban helyeztek el.
Ezt az édességet Erdélyben és a Felvidéken is nagy becsben tartották, ahol magyar közvetítéssel került a köztudatba. Sokan nem ették meg, hanem éveken át félretették a következő ünnepre, mások csak a papírt tartották meg, és a következő évben maguk által
készített díszes papírba csomagolták.
A cukrászok egy mintakönyv alapján készítették el a szaloncukrot a kívánt ízre és csomagolásra. A kiválasztott fajtákat elegáns csomagokban szállították a vásárlóknak. Az ünnepek előtt a cukrászok a kiszállításokat is elvégezték, amit egy kis borravalóval jutalmaztak. A híres fővárosi cukrászok nem engedhették meg maguknak, hogy ne legyen saját titkos receptjük, nem is beszélve a sok családi receptről.
Így már az “aranykorban” is ugyanannyi féle szaloncukor létezett, mint manapság.
A leghíresebb cukrászdákban az ünnepi szezon előtt nagy mennyiségű szaloncukrot készítettek, gyakran napi 25-30 kg csokoládét is felhasználtak. A pozitív formákat átszitált rizslisztbe mártották, és az így keletkezett üregbe öntötték a folyékony cukrot. Amikor a cukor
megszilárdult és megszáradt, kivették és becsomagolták. A papírgyárak ebben az időben közel 1000 féle sztaniolpapírból válogattak a díszítéshez. A papírra angyalkákat ragasztottak, amelyeket a karácsonyfára lehetett akasztani. Természetesen nem mindenki engedhette meg magának, hogy csillogó cukrászdából vásároljon szaloncukrot, ezért sokan otthon készítették el a sajátjukat.
A századfordulón kezdődött az édességek és a csokoládék tömeggyártása. A gyárak termékei eleinte nemtetszést váltottak ki a háziasszonyok körében. A fokozatosan javuló minőség, az egyre vonzóbb csomagolás, a széles termékválaszték és a kézműves termékeknél jóval alacsonyabb árak azonban hamar megnyerték a fogyasztók tetszését.
Ennek eredményeképpen a cukrászdák később kizárólag egyedi és különleges édességeket (marcipán, zselé, gyümölcskocsonya stb.) kezdtek gyártani és árusítani. Az első és második világháborút övező elszegényedés időszakában a gyári szaloncukor gyártása csökkent. Ez az
időszak arra kényszerítette a családokat, hogy karácsonyi díszeket, faágra akasztható édességeket és szaloncukrot otthon készítsenek saját használatra. Újra divatba jöttek a méz-és tojáshéjdíszek, de készítettek figurákat burgonyacukorból, aszalt gyümölcsökből, sőt melaszból, tökből és sárgarépából is.
A szaloncukor tömeges megjelenése az 1950-es években következett be. Sokan emlékeznek még a halványsárga vagy rózsaszínű csokibevonat nélküli konzum-, később pedig a zselés cukorkákra. A piacgazdasággal újra megjelent a klasszikusan széles választék. Napjainkban a különböző édességgyártók karácsony közeledtével a szaloncukrok áradatát ontják magukból.
Mindenféle ízben és bevonatban, változatos csomagolásban, gyermekek és felnőttek örömére, és persze a karácsonyfák díszítésére.A fogyasztói társadalom igényeinek megfelelően a mákostól a feketeerdő ízűig minden kapható.